A kártérítési felelősség korlátai és elemei

Amennyiben a polgári jogi felelősség feltételei (jogellenes károkozó magatartás, kár, okozati összefüggés) fennállnak, és a károkozó sem tudja kimenteni magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, úgy a bíróság őt a kár megtérítésére kötelezi. Ugyanakkor a károsult a károkozással szemben nem lehet közömbös, neki is minden tőle elvárható lépést meg kell tennie a kár elhárítása illetve csökkentése érdekében.

Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult ezen kármegelőzései és kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget (Ptk. 340 § (1) bekezdés).

A károsult terhére esik mindazon személyek – pl. alkalmazottai, megbízottjai) mulasztása, akiknek magatartásáért felelősséggel tartozik (Ptk. 340 § (2) bekezdés). Ha például a kétséget kizáróan a másik fél hibájából bekövetkezett autóbaleset következményei amiatt lettek súlyosabbak, mert a károsult nem használt biztonsági övet, akkor ez a szabály a károsult terhére alkalmazható. De ugyanez a helyzet akkor is, ha a károkozó járművezető nem adja meg az elsőbbséget, és a baleset elsődleges oka ez a szabályszegés, azonban a károsult a megengedett sebességet túllépve halad, és bizonyítható, hogy megengedett sebesség mellett enyhébb sérüléseket szenvedett volna el. A gyakorlatban rendkívül nehéz annak bizonyítása, hogy a károsult közrehatásával okozati összefüggésben milyen mértékű többlet sérülések, és ennek megfelelően mekkora többletkár keletkezett. 

Ezért a bíróságok az esetek túlnyomó részében százalékos mértékben osztják meg a kárt a károkozó és a károsult között, és a károkozót az kármegosztás őt terhelő arányában kötelezik a kár megtérítésére. (Ha pl. a bekövetkezett kár 5 millió Ft, és a bíróság a károkozóra terhesebb 80-20 %-os kármegosztást alkalmaz, akkor 4 millió Ft megtérítésére kötelezi a károkozót.)

Fontos megjegyezni, hogy a károsult közrehatása elvileg elérheti a 100 %-ot is. Ha például a gyalogos hirtelen, féktávolságon belül lép figyelmetlenül a gépjármű elé, és a baleset a gépjárművezető részéről emiatt elháríthatatlan, akkor a károsult kizárólagos önhibájáról beszélünk, amely a fent idézett szabály alapján a károkozó teljes mentesüléséhez vezet, hiszen a teljes kár a károsult kizárólagos önhibája miatt következett be. Ugyanez a helyzet a fenti példában, amennyiben az elsőbbséget a járművezető azért nem adja meg, mert a védett útvonalon haladó jármű a megengedett sebességet olyan mértékben túllépte, hogy az a másik járművezető megtévesztésére volt alkalmas. Megjegyezzük, hogy a gyakorlatban mindkét példa elég ritkán fordul elő. A gyalogos féktávolságon belüli lelépésénél sok egyéb tényezőt is vizsgálni kell (pl., hogy a helyszín sajátosságai alapján számíthatott-e a járművezető a gyalogos – akár szabálytalan – feltűnésére, volt-e észlelési és/vagy cselekvési késedelem a részéről stb.), a sebességtúllépést pedig általában csak akkor lehet megtévesztőnek tekinteni, ha az igen jelentős (általában legalább 50-60 %-os) mértékű volt.

Nem jár kártérítés akkor, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozzák, és a károkozás  társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet (Ptk. 342. § (1) bekezdés). A károsult beleegyezése általában kizárja a kártérítési felelősséget. Természetesen bizonyos esetekben ez  a szabály nem érvényesül. A magyar jog például nem engedi meg sem az aktív, sem a passzív euthatáziát, illetőleg az öngyilkosságban való egyéb közreműködést. Emiatt annak a személynek a kártérítési felelőssége, aki a halálos betegségben szenvedő személyt bármilyen módszerrel kifejezett kérésére a halálba segíti, a károsult beleegyezése ellenére megállapítható, mivel az élet védelme nyomós társadalmi érdek.

A károsult beleegyezésének legtipikusabb példája a sportbalesetek és sérülések területén jelentkezik. Azzal, hogy a sportoló felmegy a pályára, megkezdi sporttevékenységét az adott sportággal szükségképpen együttjáró kockázatokba és esetleges károkozásokba eleve beleegyezését adja, így utóbb erre hivatkozással kártérítési igényt senki ellen nem érvényesíthet. Ha az ökölvívót a mérkőzésen kiütik, és emiatt egészségkárosodást szenved, vagy a labdarúgó ellenfele – akár szándékosan is – szabálytalanságot követ el, és ezzel összefüggésben sérülést szenved, úgy emiatt a károsultnak beleegyezése miatt kártérítés nem jár.

Ugyanakkor a beleegyezés sem korlátlan, és előfordulhatnak bizonyos esetek, amikre ez a beleegyezés már nem vonatkozik. Ha például a tenisz mérkőzésen az egyik szurkoló bejut a küzdőtérre, és ott egy késsel megsebesíti a játékost, úgy ez már kívül esik a tenisz mérkőzéssel szükségképpen együttjáró, és előre látható kockázaton, így arra a károsult beleegyezése már nem vonatkozik. Ebből következően a játékos a merénylő – sőt esetleg a verseny szervezője – ellen is kártérítési igényt érvényesíthet.

Nem ilyen egyértelmű a helyzet az ún. orvosi műhibák esetében. Nyilvánvaló kötelezettsége az egészségügyi intézménynek az, hogy – bizonyos esetek kivételével – a műtét előtt a beteg hozzájárulását beszerezze.

A megadott hozzájárulást azonban nem lehet kiterjesztően értelmezni. Vizsgálni kell azt is, hogy a beteg a hozzájárulás megadása előtt teljes körű tájékoztatást kapott-e a műtét várható kockázatairól, a műtéttel elérhető eredményekről, illetve a műtét elmaradásának következményeiről. Ha ez a tájékoztatás elmaradt, az önmagában is alapul szolgálhat egy kártérítési igénynek. Ugyanakkor a teljeskörű tájékoztatás mellett adott hozzájárulás sem mentesíti az egészségügyi intézményt minden károkozás következményei alól. Ilyen esetekben azt kell vizsgálni, hogy a beteg állapot rosszabbodása az adott beavatkozás műtéti kockázata körébe tartozik-e, vagyis, hogy az a legnagyobb gondosság mellet sem volt elhárítható, vagy az intézmény hibát követett el a műtét során. Az utóbbi esetben a kártérítési felelősség annak ellenére fennáll, hogy a beteg magába a műtétbe beleegyezett.

A károsult beleegyezésétől meg kell különböztetnünk azt az esetet, amikor a potenciális károkozó felelősségét a potenciális károsulttal kötött szerződésben előre kizárja. Itt ugyanis nem a károsult egyoldalú beleegyezéséről van szó, hanem egy kétoldalú szerződéses kikötésről.

Az ilyen kikötés semmis, ha a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő  károkozásért, illetve az életben, testi épségben az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért fennálló felelősséget előre korlátozzák vagy kizárják (Ptk. 342. § (1) bekezdés). Ezen szabályból adódóan súlytalan például a falusi búcsún a körhintára  kitett azon figyelmeztetés, hogy az eszközt mindenki csak a saját felelősségére használhatja. Ha a körhinta pl. anyaghiba vagy szerelési hiba miatt összeomlik, akkor az emiatt személyi sérülést szenvedett károsultak a figyelmeztetés ellenére érvényesíthetik igényüket a körhinta üzembentartója ellen.

Előző cikkünkben leszögeztük, hogy a károkozó magatartás jogellenességét vélelmezni kell, vagyis minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a jogellenességet jogszabály zárja ki. 

Ilyen kizárást a tulajdonjogról szóló cikkeinkben már elemeztünk. Nevezetesen az ún. szükséghelyzetben a tulajdonos köteles tűrni, hogy a tulajdonát képező vagyontárgyat  használják és abban akár kárt is okozzanak. Ez a károkozás nem jogellenes, a károkozó felelőssége nem áll fent, a tulajdonos kártalanításra tarthat igényt attól, akinek az érdekében a károkozás történt (Ptk. 107. §). Ugyancsak hiányzik a jogellenesség a kisajátítás esetében, a kisajátított ingatlan helyébe a kisajátítási kártalanítás, és nem kártérítés lép.

Kizárja a törvény a jogellenességet a jogos védelmi helyzet esetében is. Eszerint a jogtalan támadás vagy a jogtalan közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező a támadás elhárításához szükséges mértéket nem lépte túl (Ptk. 343. §). Ha például valakit a sötét utcán megtámadnak, és védekezés közben eltöri a támadó karját, akkor az így bekövetkezett kárt nem kell megtéríteni. Ugyanakkor, ha valaki a gyümölcs tolvajok ellen úgy védekezik, hogy a kerítésébe áramot vezet, és az a bemászni készülő gyereket agyonüti, úgy ez a védekezés már nyilvánvalóan meghaladja a szükséges mértéket, így a kártérítési felelősség megállapítható a károkozó vagyonát ért jogtalan támadás ellenére.