Ematrica vásárlás

Útdíj kiszámítása

Kategória: Gépjármű blog

Július 1-től jelentős változásokat vezetnek be a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek számára, mivel az eddigi matricás útdíjfizetési rendszer helyett úthasználattól függő útdíjfizetési rendszer lép életbe. A korábbi megszokott időalapú úthasználat helyett az új HU-GO útdíj rendszerben már a ténylegesen megtett kilométerek után kell fizetniük a tehergépjárm
ű bezetőknek, amelyet környezetvédelmi és autóúttipus igénybevételével korrigálnak. Az online teherautó útdíj kalkulátor ennek a díjnak kiszámításában nyújt segítséget.

A kalkulátor használata nagyon egyszerű, megadjuk a kező és végpontot, illetve megadhatunk 4 közbülső állomást is, kiválasztjuk a gépjármű kategóriáját, valamint a környezetvédelmi besorolását, és rögtön megkapjuk az autópálya illetve a főutakon megtett kilometer hosszát, illetve az ezekre számított díjat. Az eredményt saját magunknak is elküldhetjük e-mailen, amennyiben meg szeretnénk őrizni azt.

Az útdíj használatát július 1-től előre megváltott úthasználati viszonylati jeggyel, vagy szerződött flottakövetési céggel vehetik igénybe az érintettek. Az útdíj bevezetése nem érinti a személygépjármáveket és az autóbuszokat, ezek a gépjármű tupisok továbbiakban is a matricás időalapú rendszerben maradnak egyelőre.