Ematrica vásárlás

Nyereséges a kötelező módozat?

Kategória: Gépjármű blog

Az MNB nemrég közzé tett kiadványából kiderül, hogy 2011 óta újra nyereségesen tudják működtetni a biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).

A kiadványból az is kiderül, hogy 2015 előtt kieséssel és a tartalékok hozamesésével küzdött a magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási üzletág, ami 2015-ben egyensúlyba került, 2016-ra pedig sikerült elérnie a kgfb biztosítóinak azt, hogy a díjak teljes egészében fedezni tudják a károk és költségek összegét. Ennek a magyarázata egyszerű – az egy százalékra jutó megszolgált díj tizennyolc százalékkal 25 715 forintra emelkedett, valamint 2011 óta először csökkent a kombinált mutató száz százalék alá.

Két pontját lehet kiemelni az üzletág liberalizációjának, amely segítette nyereségessé válnia a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Először is a 2010-től üzembe helyezett autók esetében a biztosítási évforduló immáron nem január 1-re, az év végi kampány végére esik, hanem a szerződéskötés naptári évfordulójára esik. Másodsorban pedig a biztosítók év közben is díjat hirdethetnek 2013 óta, ezáltal rugalmasabban és gyorsabban reagálhatnak az árképzést befolyásoló tényezőkre.

Az MNB kiadványából mindezek mellett azt is megtudhatjuk, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacán már csak akkor várható további díjemelkedés, hogyha szükségessé teszik a kockázatok emelkedései, mint például a kárinfláció.