Ematrica vásárlás

AEGON Biztosító

AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.

A biztosító története

AEGON cégtörténet előzménye a múlt század közepéig nyúlik vissza, pontosabban 1949-ig, amikor is megalapította a magyar állam az Állami Biztosító Nemzeti Vállalatot. Ezen vállalat ellátta szerepét mint monopólium, de eljött 1986, amikor is az állam létrehozta a Hungária Biztosítót ami az Állami Biztosítóból vált ki a következőképpen: Az újonnan alakult társaság megkapta az Állami Biztosító állományából a gépjármű biztosításokat, míg a lakás- élet- és vagyonbiztosítási állomány maradt az Állami Biztosítónál. 1990. június 1-jén a vállalat részvénytársasági formát ölt, majd 1992-ben a 75%-ot privatizálják, ezen részt vásárolja meg a holland AEGONcsoport. 1995 októberében pedig a maradék 25%-ot is megveszi az AEGON, így jön létre a mai tulajdonosi struktúra. 2004. május 1-től felveszi az AEGON Magyarország Általános Biztosító Részvénytársaság nevet, majd alig két évvel később ezt változtatja a mai napig is használt AEGON Magyarország Általános Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságra.

Természetesen mára az AEGON Biztosító teljes körű szolgáltatást kínál ügyfelei részére, így érthető, ha mára a magyarországi cég is cégcsoporttá fejlődött. A cégcsoport tagjai a következők: AEGON Biztosító, AEGON Nyugdíjpénztár, AEGON Hitel és AEGON Befektetési Alapkezelő. Gyakorlatilag látható, hogy az ügyfelek élethelyzetéhez teljesen hasonuló, a különböző pénzügyi helyzetekre megoldást kínáló cégbirodalom épült fel. Nézzük meg a cégbirodalom tagjait közelebbről.

Az Aeogon Magyarország Általános Biztosító Zrt. mint a cégcsoport rangidőse, a későbbi sikerek megalapozója méltán büszke eredményeire. A vállalat történetét áttekintve azonnal feltűnik a megalakulásból adódó piaci pozíció, hiszen az AEGON Biztosító mind a mai napig meghatározó részesedéssel bír a lakás, élet, és vagyonbiztosítások területén. Nyilvánvaló, hogy ezen örökség mellett a vállalat célba vette azokat a piaci szegmenseket is, ahol korábban nem, vagy alig tevékenykedett. Így mára a megszokott élet-, baleset-, lakásbiztosítások mellé felzárkózott az utasbiztosítások, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb), casco biztosítások, kisállat biztosítások területén is. Mint a legtöbb biztosító társaság, az AEGON Biztosító is kínál befektetéssel kombinált életbiztosítási terméket is. A lakásbiztosítási piacon 33%-os részesedéssel, több mint egymillió háztartás biztosítójaként piacvezető helyen találjuk az AEGONt. Az életbiztosítási ágazatban a második helyet foglalja el az AEGON 11,29%-os részesedéssel, míg a teljes piaci részesedést megnézve 10,46%-os piaci részesedésével a 3.-ik legnagyobb részesedést magáénak tudó vállalat (2009. 3.-ik negyedéves adat). 2010. évre az AEGON Biztosító kötelező biztosítás területén is jelentősen növelni tudta a biztosítási szerződéseinek számát.

Az internetes piac jobb kiaknázására létrejött az AEGON Direkt, amely kényelmes otthoni ügyintézésre igényt tartó ügyfélkör minél jobb kiszolgálását hivatott ellátni a világháló segítségével. (www.aegondirekt.hu vagy +36-1-476 66 26)

Céginformációk

Tulajdonosi szerkezet:

  • AEGON Hungary Holding B.V. 25 %
  • AEGON Gemengd Bedrijf B.V. 25 %
  • AEGAERT B.V. 25 %
  • AEGON Woningen-Olaf B.V. 25 %

AEGON Magyarország Biztosító Zrt. alaptőkéje: 6.374.160.000 Ft

Termékinformációk

AEGON Biztosító kötelező biztosítás (KGFB)

Kedvezmények, akciók 

  • Gyermek kedvezmény
  • Partner kedvezmény
  • XS1 kedvezmény
  • Folyószámlás / éves díjfizetési kedvezmény

Gépjármű kárrendezési információk

 

Kötelező felelősségbiztosítás CASCO elemekkel? Autóbónusz CASCO!

Az Autóbónusz CASCO biztosítás a leggyakrabban előforduló károkra (töréskár, elemi- és tűzkár, lopáskár, üvegkár), valamint a balesetből fakadó, vagy ismeretlen személy által okozott károkra nyújt fedezetet.

Legfontosabb tudnivalók az Autóbónusz CASCO-ról:

  • Lehetőség van kiegészítő biztosítások megkötésére is (balesetbiztosítás, assistance)
  • 4 éves, vagy idősebb használt személygépkocsikra köthető
  • Csak a valós, és választott kockázatnak megfelelő díjfizetés
  • Ön választhatja ki biztosítási fedezetének variánsait, a saját igényeinek megfelelően
  • C04 fokozattól 30% bónusz kedvezmény
  • Csak személygépkocsira köthető
  • Díja csak a gépkocsi gyártmányától, hengerűrtartalmától, valamint a szerződő életkorától és állandó lakcímétől és az önrész mértékétől függ.

Autóbónusz kötése meglévő AEGON KGFB mellé

Természetesen már meglévő AEGON KGFB szerződéssel rendelkező Ügyfeleink is köthetnek Autóbónusz CASCO-t. Ebben az esetben a díjfizetés módja és gyakorisága a KGFB szerződéssel azonos lehet, így nem kell aggódnia a különböző időpontokban érkező csekkek számlák miatt, gépjármű-biztosításának díját egyszerűen rendezheti. A biztosítás online is megköthető az oldalunkon.

Kapcsolódó cégek és szolgáltatások

AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár az önkéntes nyugdíjpénztári tevékenységét 1995. november 22-től kezdte meg, míg a magánnyugdíj pénztári ágazat mintegy két évvel később, 1997. szeptember 13-án. Természetesen lehetőség van személyes, online, vagy call centeres ügyintézésre is.

Főbb adatai:

Ügyfélszolgálat: Budapest II. Ker. Bécsi út. 3-5.

Adószám: 18076334-1-43

Számlaszám:
- önkéntes:        10700024-04524504-51100005
- magán:           10700024-04524803-51100005

Telefonszám: 06/1/477-4890

 

AEGON Magyarország Hitel Zrt.

Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. 2006. november 2-án kezdte meg működését, tovább bővítve a cégcsoport szolgáltatásainak számát. A vállalat klasszikus ingatlanfedezetű jelzálog hitelezéssel foglalkozik. Természetesen az ügyfeleknek lehetőségük van kiválasztani a számukra megfelelő konstrukciót, ezért mind Euró, mind Svájci frank, mind Forint alapú hitelek is szerepelnek a termékpalettán, akárcsak a Fundamenta Lakáskasszával közös előtakarékossági termékek.

Az AEGON Hitel több mint 130 helyen, közel 1400 tanácsadó kollégával és 400 hitelközvetítővel dolgozik. Természetesen az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. ügyfélszolgálatain is érdeklődhetünk a cég termékeivel kapcsolatban.

Cím: 1091. Budapest, Üllői út 1.

Call Center: 06-40-400-800

Online: www.aegonhitel.hu

 

AEGON Magyarország Alapkezelő Zrt.

Az AEGON Magyarország Alapkezelő Zrt. illetve jogelődje 1990. óta végez folyamatosan vagyonkezelési tevékenységet. Az AEGON Befektetési alapok, az AEGON Csoport tagjai és a harmadik ügyfeleknek végzett vagyonkezelés áll a társaság tevékenységének középpontjában. 2009. június végére a társaság által kezelt vagyon mérete meghaladta a 895 milliárd forintot. Az AEGON Alapkezelő termékeit széles körben forgalmazza, lehetőség van internetes elérésre: www.aegonalapkezlo.hu, vagy több értékesítési partneren keresztül is:

AEGON Magyarország Befektetési Jegy Forgalmazó Zrt. (Vezető Forgalmazó)
Cím: 1085 Budapest, Kálvin tér 12.-13.
Telefon: 476-2043

AEGON Magyarország Hitel Zrt. - Hitelcentrumok

1091. Budapest, Üllői út 1.
Tel.: 06-40-400-800

vagy:

BNP PARIBAS Magyarországi Fióktelepe; CIB Bank ZRt.; Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe; CODEX Értéktár és Értékpapír ZRt.; Commerzbank ZRt.; Concorde Értékpapír ZRt.; EQUILOR Befektetési ZRt.; Erste Befektetési Zrt.; Hozam Plaza, Internetes Befektetési Alap áruház; Magyar Takarékszövetkezeti Bank ZRt.; OTP Bank Nyrt. – Private Banking.; Raiffeisen bank ZRt.; Unicredit Bank ZRt.

Contact

  • Cím: 1091 Budapest, Üllői út 1.
  • Levélcím: 1813 Budapest , Pf.: 245.
  • Telefon: +36-40-204-204, +36-1-477-4800
  • Fax: (06-1) 476-5838
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.