Közzétették a kötelező biztosítás 2012. évi díjakat a biztosítók a mai napon. Úgy tűnik, hogy az előzetesen várt 5%-osnál nagyobb díjcsökkentést hajtottak végre a biztosítók, jellemzően 10-15%-kal mérsékelték az árakat, de nem ritka a 25%-os díjcsökkenés sem. A 15 biztosító társaság mindegyike csökkentette a díját (a CIG biztosító a 15., új szereplő), azonban a gépjármű tulajdonosok számára ezt a megtakarítást minden bizonnyal az ennél nagyobb mértékű baleseti adó kivetése el fogja venni.
A tarifák első elemzései alapján idén előreláthatólag az Allianz, K&H, Groupama-Garancia és az UNIQA biztosító lehet a díjverseny nyertese, illetve a kisebb piaci szereplők közül az ASTRA biztosító is kedvező díjakat adhat az ügyfeleknek. Látszik továbbá, hogy a biztosítók előtérbe helyezték az úgynevezett e-gfb módozatot, ahol lehetőség szerint a teljes levelezés elektronikus útón történik, illetve a díjfizetést is átutalással, vagy bankkártyás fizetéssel és általában 1 évre előre kérik.
A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy az idei kampányban még több ügyfél válthat szerződést, mint korábban, valamint az érdeklődés várhatóan óriási lesz a díjak kiszámítása iránt. A kötelező biztosítás kalkulátor 2012. évi rendszerével oldalunkon november 1-től lehet díjakat számolni és kötelező biztosítás váltást kezdeményezni.
Kapcsolódó: