A kötelező biztosítást váltók esetében - amennyiben új biztosítóhoz szerződtek - az új biztosító társaságnak egy központi nyilvántartási rendszerből kell lekérnie, ellenőriznie a megadott bónusz-malusz fokozatot. Ha a korábbi biztosító rosszul vitte fel az adatokat (akár csak a lakcímet, vagy az ügyfél nevét, illetve nem kapta meg a korábbi szerződésszámot az ügyféltől), akkor az új biztosító nem fogja tudni lekérni a bónusz besorolást, ezért A0-ba kell visszasorolnia az ügyfél szerződését. Az előzetes becslések alapján ez akár 50 ezer autóst is érinthet, jelentős problémát generálva ezáltal az ügyfeleknek és az alkuszoknak.

A Központi Kárnyilvántartási rendszert azért hozták létre, hogy ne az ügyfelek felelőssége legyen a kötelező biztosítás bónusz-malusz besorolásának igazolása, hanem a korábbi biztosító feltöltse az adatokat, amelyet az új biztosító lekérdezhet. A jelenlegi szabályozás alapján az új biztosítónak ez az egyetlen adatforrás, ahonnan ezt az információt lekérdezheti, a korábbi biztosítót adatvédelmi okok miatt már nem keresheti meg direktben.

A biztosítóknak január 1-i évfordulós váltás esetén a 45. napig szükséges értesíteniük azon ügyfeleket, ahol nem tudták lekérni a bónusz besorolást, vagy rossz bónusz besorolást észleltek. Ezek után már az ügyfeleknek kell a szükséges lépéseket megtenniük a besorolásuk módosítása végett, amelyre legkésőbb február 29-ig van idejük, utána A0-ba sorolják az új kötelező biztosítás szerződést.

Mivel az idő ebben az esetben döntő fontosságú, ezért javasoljuk, hogy ügyfeleink forduljanak e-mailben az ügyfélszolgálatunkhoz, ha ilyen hibát észleltek, vagy értesítést kaptak. Cégünk az alkuszi megbízás birtokában a korábbi és az új biztosító társaságnál is eljárhat, ezáltal jelentősen meggyorsíthatja a bónusz besorolás kijavítását.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

enugyvedem.hu

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Miért utaznál egyedül, ha telekocsival akár 75%-ot spórolhatsz? A közlekedés egyik legkényelmesebb módja, ha autóval utazunk, hiszen háztól-há...
Az évforduló dátumának ismerete és a pontosan befizetett kötelező biztosítási díj alapkövetelmény egy jól működő kötelező biztosítási szerződéshe...
Kormányrendelet-tervezet készült a közlekedési bírságok szigorúbbá tételére, amellyel tovább kívánják növelni a közlekedésbiztonságot és a szubje...
A kötelező biztosítást váltók esetében - amennyiben új biztosítóhoz szerződtek - az új biztosító társaságnak egy központi nyilvántartási rendszer...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 43.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a PSZÁF közzétette a „Ma...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2012 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat