Az alábbiakban tájékoztatjuk ügyfeleinket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hivatalos sajtóközleményéről. Kérjük, hogy amennyiben nem kapott még semmit a választott biztosítójától a kötelező biztosítás 2011. évére, azt lehetőség szerint e-mailen vagy telefonon jelezze felénk.

PSZÁF sajtóközlemény

Jogszabály alapján a biztosítóknak legkésőbb 2011 januárjában értesítést kell küldeniük a január 1-jei kockázatviselési kezdetű (vagy évfordulós) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződéssel rendelkező azon ügyfeleik számára, akik a január 1-jén esedékes díjat még nem fizették meg. Az értesítésnek tartalmaznia kell a díjnemfizetés következményeire történő figyelmeztetést is. A biztosítási díj megfizetését elmulasztó ügyfelek szerződése a díj esedékességétől számított 60. nap elteltével (azaz január 1-jei évforduló esetén március 2-án) megszűnik, ha addig a biztosítási díjhátralékukat nem fizették meg.Az első díjrészletnek a 60. napig a biztosítóhoz ténylegesen be kell érkeznie.

Az ügyfeleknek érdemes már a biztosító januárban várható tájékoztatása előtt megbizonyosodni az esedékes KGFB díjrészlet megfizetésének feltételeiről. Ez elsősorban azoknak javasolt, akik a szerződés megkötésekor díjelőleget nem fizettek, a díjról készpénz-átutalási megbízást (postai „sárga csekket”) nem kaptak, díjfizetési módként banki átutalást választottak vagy bankszámlájukon a biztosító még nem kezdeményezett beszedési megbízást, esetleg a tranzakció – az alacsony limitbeállítás vagy a felhatalmazás hibája miatt – nem volt sikeres. Ha a csekket vagy a díjfelszólítót az ügyfél január végéig nem kapja meg, azt ajánlatos jelezni az illetékes biztosítónak vagy annak az alkuszcégnek, amelyen keresztül a szerződést az ügyfél megkötötte.

A díjfizetés időzítésénél figyelembe kell venni, hogy a „sárga csekkek” teljesítésének határideje nem azok postai feladásának dátuma, hanem a pénz biztosítóhoz történő beérkezése. Ezért a díjfizetésről nem a 60. napon, hanem – a díjfizetési formától függően – már napokkal e határidő előtt kell intézkedni.

A KGFB fedezet fennállását rendőri ellenőrzéskor a gépjárműt használónak igazolnia kell. Ezt az ügyfelek az alábbi módon tehetik meg:

  • Új vagy újrakötött határozatlan tartamú szerződés esetén a kockázatviselés kezdetétől számított 60 napig (külön díjigazolás nélkül) a szerződésről a biztosító által kiállított bármilyen igazoló dokumentum (pl. kötvény, igazolás) megfelelő, ha ezen szerepel a KGFB megnevezés, a szerződő üzembentartó neve, lakcíme (székhelye), születési helye- és ideje, anyja neve, a biztosító megnevezése és székhelye, a jármű forgalmi rendszáma vagy ennek hiányában egyedi azonosítója, gyártmánya, típusa, a biztosítást igazoló okirat száma, a kockázatviselési kezdete, a biztosítási évforduló, illetve a díjfizetés gyakorisága.

  • Fennálló határozatlan tartamú szerződés esetén ugyanilyen adattartalmú dokumentum az adott díjfizetési időszakra (pl. negyedévre) vonatkozó készpénz-átutalási megbízás feladóvevényével („csekkszelvénnyel”), díjfizetési bizonylattal együtt, a feladóvevényen/díjfizetési bizonylaton feltüntetett díjrendezett időszakot követő 60 napig. Ha azonban a biztosítási időszak végére a szerződést felmondják (pl. előző év december 31-ére), úgy ezen a módon legfeljebb a biztosítási időszak (biztosítási évforduló) végéig igazolt a kockázatviselés fennállta, azaz a csekkszelvény és az igazoló dokumentum a biztosítási időszakot követő 60 napra való fedezetet már nem igazolja.

  • A nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási igazolvány (zöldkártya) a benne feltüntetettek szerint önmagában igazolja a biztosítási fedezetet. A szerződő üzembentartó adatait, a gépjármű adatait és a biztosításra vonatkozó adatokat (biztosító neve és címe, a kötvény számát, a kockázatviselés kezdetét és végét, a díjrendezett időszak végét) tartalmazó igazolás határozatlan tartalmú szerződés esetén a díjfizetéssel rendezett időszak végét követő 60 napig – de az időszak végére történő felmondás esetén legfeljebb a biztosítási időszak (évforduló) végéig – szintén önmagában igazolja a biztosítási fedezet meglétét.

Ha egy ügyfél KGFB szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, haladéktalanul új szerződést kell kötnie addigi biztosítójánál, és a biztosítói kockázatviselés nélküli időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek összege általában jóval magasabb, mint a hagyományos szerződött díj, személygépkocsiknál a jármű teljesítménytől függően napi 270-560 forint.

Budapest, 2011. január 21.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

További információ a sajtónak:
Binder István szóvivő, PSZÁF
telefon: 489-9235
e-posta: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.pszaf.hu

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

enugyvedem.hu

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Miért utaznál egyedül, ha telekocsival akár 75%-ot spórolhatsz? A közlekedés egyik legkényelmesebb módja, ha autóval utazunk, hiszen...
Az évforduló dátumának ismerete és a pontosan befizetett kötelező biztosítási díj alapkövetelmény egy jól működő kötelező biztosítási...
Kormányrendelet-tervezet készült a közlekedési bírságok szigorúbbá tételére, amellyel tovább kívánják növelni a közlekedésbiztonságot és a...
A kötelező biztosítást váltók esetében - amennyiben új biztosítóhoz szerződtek - az új biztosító társaságnak egy központi nyilvántartási...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 43.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a PSZÁF közzétette a...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2012 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat