Az autóhitel Magyarországon komoly átalakulás előtt áll, mivel első lépésben 2010. március 1-től szigorodik, majd július 1-től tovább módosulnak a hitelhez jutás feltételei (cikk: Autóhitel piac prés alatt).

Mi vezetett idáig? Az autóhitel piac aranykorában az éves kihelyezett hitel összege meghaladta a 60 milliárd forintot. A verseny folyamatosan erősödött a finanszírozók között és lényegében bárki könnyedén autóhitel szerződést kaphatott, annak ellenére, hogy a lehetőségeit sokan tévesen mérték fel. A gazdasági válság hatására a gépjármű eladások erőteljes visszaesése már 2009 év elején elkezdődött, ezért sok finanszírozó a hitelezés további könnyítése mellett döntött, hogy teljesíteni tudja a tulajdonok által elvárt kihelyezés mértékét. Ez még rosszabb portfóliót eredményezett számukra, egyre több nem fizetős ügyféllel, felmondott autóhitel szerződéssel kellett számolniuk, valamint a visszavett autók kényszerértékesítése tovább rombolta a saját felvevő piacukat, jövedelmezőségüket.

A használtautó kereskedés területén mára a „bankos autó” kifejezés fogalommá vált, az eladásra kínált rengeteg banki visszavett autó már a használtautó piaci árakat is lefelé nyomja, jó vételt kínálva az újszerű autók után érdeklődők számára. 2009-ben a bankok által visszavett autók száma meghaladta a 16.000 darabot, 2010-ben több mint 25.000 darab „bankos autó” visszavétele várható.

További nehézséget okoz, hogy az új gépjárművek iránti 2 év alatt észlelt több mint 85%-os visszaesés miatt gyre több márkakereskedés zárja be az üzletet.

Tipp: Kötelező biztosítás és casco biztosítás kalkulátor

Autóhitel kalkulátor

Az autóhitel futamideje 1 és 8 év között választható meg. Magánszemélyek esetében legfeljebb 7 év választható.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Amit a P rendszámról tudni kell P rendszámot csak a jármű javítási idejére, illetve kísérlet, vagy kipróbálás céljából lehet igényelni...
Spórolja meg a kisebb koccanások, kátyú- vagy szélvédőkár javítási költségét! A személyautóra és kisteherautóra is köthető miniCasco biztosítás...
A baleseti adó elszámolásával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatjuk Önöket. 2012. január 1-jétől adófizetési kötelezettség terheli mindazon...
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2012. január 1-jétől díjmentes kiegészítő asszisztencia szolgáltatást nyújt az alábbiak...
Használt autó vásárlása esetén a gépjármű átírásához érvényes kötelező biztosítási szerződéssel kell rendelkeznünk. Sokszor okoz problémát, hogy...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2011 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat