Minden 100 közúti gépjármű balesetből 1 személyi sérüléssel végződik. A személyi sérülés után a károkozó kötelező biztosítója kártérítéssel tartozik a károsult felé, amelynek mértéke max. 1,6 milliárd forint. Ekkora nagyságú  összegnek kifizettetésére kevés az esély, azonban az ilyen jellegű kártérítések mértéke az uniós szintekhez képest igen alacsony hazánkban.

Az Egyesült Amerikában, valamint az unios országokban a halálos kimenetelű, vagy rokkantságot előidéző személyi sérüléses károk dollárban vagy euróban milliós összegű kártérítést jelentenek, nálunk ez általában pár milliót jelenthet, forintban.

A kártérítések megítélésénél „morbid”, de sajnos igaz, hogy egy halálos balesetre kisebb kártérítési összeget fizetnek a biztosítók, mint egy maradandó rokkantságot előidéző személyi sérüléses kárra.

„A kár rendezése rengeteg utánajárást okozott, illetve a biztosítóval történő egyezkedés hosszú időt és energiát igényelt. A károkozó kötelező biztosítója szakmai szempontból jelentős előnyben volt velünk szemben”

Személyi sérüléses károkra a biztosítóknak kidolgozott kárrendezési stratégiájuk, számításaik vannak a korábbi káresemények rendezésének kapcsán, ezzel szemben a károsult vagy családja legtöbb esetben első alkalommal kerül ilyen szituációba.

Társaságunk rendelkezik mindazzal a tudással, tapasztalattal és szakember gárdával (ügyvéd, biztosítási szakjogász, orvosszakértő stb.), amely lehetővé teszi a fentebb vázolt személyi sérüléssel járó kárügyek szakszerű rendezését, illetve 2009-ben együttműködést kötöttünk a Magyar Kárszakértők Országos Egyesületével (MAKÁR-al) is. Hívja munkatársunkat munkaidőben a (06-1) 485 7080-as számon.


Kapcsolódó

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Amit a P rendszámról tudni kell P rendszámot csak a jármű javítási idejére, illetve kísérlet, vagy kipróbálás céljából lehet igényelni...
Spórolja meg a kisebb koccanások, kátyú- vagy szélvédőkár javítási költségét! A személyautóra és kisteherautóra is köthető miniCasco biztosítás...
A baleseti adó elszámolásával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatjuk Önöket. 2012. január 1-jétől adófizetési kötelezettség terheli mindazon...
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2012. január 1-jétől díjmentes kiegészítő asszisztencia szolgáltatást nyújt az alábbiak...
Használt autó vásárlása esetén a gépjármű átírásához érvényes kötelező biztosítási szerződéssel kell rendelkeznünk. Sokszor okoz problémát, hogy...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2011 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat