Jótanácsok, amellyel megelőzhetjük a kötelező biztosítás büntetés kiszabását igazoltatás esetén:
Általában az igazoltatást végző rendőrtől függ, hogy mekkora büntetésre számíthatunk, ha nem tudjuk igazolni a gépjármű kötelező biztosításának érvényességét, vagy meglétét.
figyelmeztetés, vagy bíráság 5-30 ezer forintig, illetve szabálysértési feljelentést is tehet a rendőr a gépjármű vezetője ellen, amely büntetés legfeljebb 30 ezer forint lehet.
a bírság összege max. 100 ezer forint lehet, illetve visszamenőleg a teljes biztosítási díjat (MABISZ díj) be kell fizetni, és be kell mutatni az új szerződés meglétét, mivel ellenkező esetben kezdeményezik a helyi jegyzőnél a gépjármű forgalomból való kivonását.
Az intézkedő rendőr a biztosítás meglétét központilag lekérheti, ellenőrizheti az igazoltatás alkalmával, amely csupán pár percet vesz igénybe.
Ne feledje, ha érvényes kötelező biztosítás hiányába kárt okoz, a teljes biztosítási kár megtérítése Önre hárul!
Ügyfélszolgálatunkon keresztül az alábbi ügyeket tudja intézni: