A kötelező 2012. évére már nem várható akkor változás, mint 2011. évre. A 2011. évben az eddigi hengerűrtartalom helyett már a biztosítóknak a teljesítmény alapú besorolást kellett alkalmazni. A 2010. január 1-vel eltörölt egységes biztosítási évforduló miatt a 2010. január 1-je után vásárolt autók esetében már évközi évfordulós biztosítási szerződések kötettek. A kötelező 2012. évi kampánya az előző évek gyakorlata alapján a következő évi díjak közzététele után kezdődik és az év végég tart, vagyis november és december hónapokat érinti. Az eltörölt egyéges évforduló végett a kampány jelentőségének csökkennie kellett volna, azonban éppen ellenkezően történt, mint ahogy a szakemberek várták. Ennek az volt az oka, hogy a biztosítókat is súlytotta a gazdasági válság, ezért jelentős mértékben próbaltak új ügyfeleket szerezni a kampányban, amely kedvező díjak mellett az Allianz, Astra és a K&H Biztosítónak sikerült a legjobban.
A legnagyobb érdeklődés a biztosító váltás 2012. évére novemberben és online alkuszi portálok által lesz, mivel a kötelező biztosítás 2012. évi felmondását ebben az esetben az online biztosítási alkuszok az ügyfelek helyett díjmentesen elvégzik. Az online kötelező 2012 biztosítás kalkulátor népszerűségét tovább az adja, hogy az ügyfelek egy helyen megadott adatok által a teljes kötelező 2012 biztosítási piac ajánlatát megismerhetik összehasonlítva, valamint a biztosítók szolgáltatásainak minőségéről egy független szakértő cég által kaphatnak valós képet, miközben árgaranciát nyújtanak a kiszámolt 2012. évi díjakra.
Az ügyfelek nyertesei lehetnek továbbiakban is az alacsony átlagdíjú kötelező biztosítási szerződések megkötésében, mivel a 2012. évre akár tovább csökkenhetnek a díjak még. Ezt a biztosítók a folyamatosan javuló biztosítási kárhányad miatt tehetik meg, valamint erre rásegít még, hogy a gépjármű tulajdonosok egyre kevesebbet használják az autókat a benzin drágulása miatt. A kötelező 2012 mellett a casco 2012 évi díjak is csökkenhetnek tovább, illetve várhatólag az integrált, együtt kötési módozatok lesznek a legnagyobb nyertesei az idei évi kampánynak. Ez azért valósulhatott meg, mivel a biztosítók a casco biztosítás díjszámítását megkönnyítették, vagyis a bekért kötelező biztosítási tarifák adataiból rögtön casco díjajánlatot is nyújtott az ügyfeleknek.
A kötelező 2012 biztosító váltása esetén szükséges ellenőrizni a kötelező biztosítás és casco biztosítás évfordulóját is, mivel ezek nem esnek feltétlenül már egy napra, valamint a kötelező biztosítás is eltérhet a jogszabályi változások miatt január 1-től. Az online kötelező 2012 biztosítás kalkulátor segítségével a díjak egyszeráen és gyorsan kiszámíthatóak, kedvezőbb ajánlat esetén online azonnal meg is köthető az oldalunkon.
Kapcsolódó: Kötelező biztosítás 2012