A kötelező biztosítást minden esetben a gépjármű üzembentartójának kell megkötnie, ennek hiányában a gépjármű tulajdonosának. Amennyiben nem rendelkezünk még jogosítvánnyal, akkor is meg kell kötnünk a kötelező biztosítást, mivel csak ennek birtokában lehet a közúti közlekedésben részt venni, illetve az okmányirodákban csak érvényes kötelező biztosítás mellett jegyzik be az új tulajdonost. Természetesen ebben az esetben a gépjárművünket más is vezetheti, azonban a szerződést meglétét folyamatosan fent kell tartanunk, illetve díjjal rendezettnek kell lennie.

Az általunk működtetett kötelező biztosítás kalkulátor a jogosítvány meglétére rákérdez, ebben az esetben válasszuk, hogy nem rendelkezünk vezetői engedéllyel, de az így kötött kötelező biztosítás érvényes lesz. A jogosítvány nélküli kötelező biztosítási szerződések minden feltételben és kártérítésben megegyeznek a jogosítvánnyal kötött szerződésekkel, azonban előreláthatólag a bónusz-malusz besorolás miatt kedvezőtlenebb díjat kaphatunk. Amennyiben időközben megszerezzük az érvényes vezetői engedélyünket, akkor annak tényét érdemes bejelenteni a biztosító társaságnak, de a meglévő díjunkat évfordulóig nem fogja befolyásolni.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Kormányrendelet-tervezet készült a közlekedési bírságok szigorúbbá tételére, amellyel tovább kívánják növelni a közlekedésbiztonságot és a...
A kötelező biztosítást váltók esetében - amennyiben új biztosítóhoz szerződtek - az új biztosító társaságnak egy központi nyilvántartási...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 43.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a PSZÁF közzétette a...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) mellett az egyik legfontosabb gépjármű biztosítási termék a casco biztosítás. Az elmúlt években...
Kötelező biztosítás váltás esetén az új biztosító társaságnál az első díjat legkésőbb az évfordulótól számított 60. napig kell befizetniük az...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2011 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat