Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Union önrészes kötelezőjét a PSZÁF visszavonatta és többek között egy új tarifatáblázat meghirdetését írta elő a biztosítónak.

Az Union Biztosító ennek az előírásnak 2009. november 11.-én eleget is tett, ám a PSZÁF egy újabb határozatot hozott, mostmár a biztosító új kötelező biztosítási díjtáblázata ellen.

 

Az Union Biztosító 2009. november 11.-én meghirdetett díjtáblázatában a korábban önrészesedésre adott kedvezményeket kétféle kármentességi kedvezményre cserélte le.

Kármentességi kedvezmény I. osztályba sorolta és egyben 20% díjkedvezményt adott azoknak az autósoknak, akik 2007.01.01 óta kármentesen vezettek.

Kármentességi kedvezmény II. osztályba sorolta és egyben 30% díjkedvezményt adott azoknak az autósoknak, akik 2002.01.01 óta kármentesen vezettek.

 

A biztosító által immár önrészesedés nélkül megjelentetett második díjszabásában azt kifogásolta a Felügyelet, hogy az önrészesedési kedvezmény helyére került "Kármentességi kedvezmény I.-II" kedvezményosztályok hátrányosan befolyásolják azoknak az az ügyfeleknek a döntéseit, akik november 11-ig kiszámolták és egy másik biztosítóval már meg is kötötték jövő évi kötelező szerződésüket, mert sok esetben az új Union kedvezményekkel kedvezőbb díjakat kaphattak volna.

 

A PSZÁF a kötelező biztosítási díjtáblázat visszavonására és egy újabb díjtáblázat meghirdetésére kötelezte az Union Biztosítót.

 

Kapcsolódó:

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 43.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a PSZÁF közzétette a...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) mellett az egyik legfontosabb gépjármű biztosítási termék a casco biztosítás. Az elmúlt években...
Kötelező biztosítás váltás esetén az új biztosító társaságnál az első díjat legkésőbb az évfordulótól számított 60. napig kell befizetniük az...
Amit a P rendszámról tudni kell P rendszámot csak a jármű javítási idejére, illetve kísérlet, vagy kipróbálás céljából lehet igényelni...
Spórolja meg a kisebb koccanások, kátyú- vagy szélvédőkár javítási költségét! A személyautóra és kisteherautóra is köthető miniCasco biztosítás...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2011 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat