A kötelező és a casco biztosítás együttkötése

2017. október 30., hétfő - kategória: CASCO biztosítás hírek

A legtöbb ember arra törekszik, hogy a kötelező biztosítását úgy válassza ki, hogy a lehető legkevesebb pénzt kelljen kifizetnie, és ebben a szerződésben lehetőleg minden olyan feltétel benne legyen, ami számára szükségszerű. A kötelező biztosítás mellé nem csak azért érdemes megkötni a CASCO biztosítást, mert így élvezhetünk tökéletes védettséget, hanem mert így igen nagy kedvezményekben is részesülhetünk.

 

Miért is olyan fontos a CASCO biztosítás?

A kötelező felelősség biztosítást megkötjük, hiszen kötelező. Persze elismerjük azt is, hogy ha balesetet okozunk, akkor akár roppant nagy összegeket is ki kellene fizetnünk, ha ezt a biztosítást nem fizetnénk. A CASCO azonban egy opcionális biztosítás, amelynek fedezete sokkalta széleskörűbb. A CASCO a saját autónkban keletkezett károk megtérítését vállalja, míg a kgfb – helyettünk – annak a kárát téríti meg, akinek mi okozunk kárt. Ebből eredően a kgfb alapján akkor fizet a biztosító, ha egyértelműen mi voltunk a hibásak, míg a CASCO esetében mindegy, hogy ki volt a hibás. A két biztosítási forma azonban egyetlen kárügynél is összekapcsolódhat: ha valaki nekünk okoz kárt, akkor a kártérítésre jogosultak lehetünk az ő kgfb-je alapján is, meg a saját CASCO-nk alapján is (de persze nem vehetünk fel kétszeres kártérítést). Bevett szokás, hogy ilyenkor a saját biztosítónkkal előzetesen, CASCO-ra megjavíttatjuk az autónkat, és az általában sokkal lassabb, körülményesebb, kgfb-t intéző biztosítóval utólag számolunk el.

Miért éri meg a CASCO-t és a kgfb-t együtt megkötni?

2012-ben nagy hírnek számított, hogy amennyiben a kötelező biztosítás mellé megkötjük a CASCO-t is, akkor roppant nagy összeget takaríthatunk meg. Ez azonban felvet némi problémát. A legtöbb esetben a kötelező biztosítás évfordulója eltért a CASCO biztosítás évfordulójától, ami azt a következményt vonta maga után, hogy nem lehetett egy időben egyszerre aktiválni a két szerződést, tehát a kedvezmény nem léphetett életbe. Emellett az is felmerülhetett, mint probléma, hogy már rendelkeztünk egy kötelező biztosítással, és ahhoz kívántunk CASCO-t kötni, de bizonyos esetben a rendszer nem fogadta el a kérelmet. Ennek az oka a leggyakoribb esetben az, hogy az adott gépjármű védelmi előírása nem volt megfelelő vagy a gépjármű kora miatt már nem lehetett rá szerződést kötni.

Ezzel szemben azok az ügyfelek, akik meg tudták kötni a két biztosítást, azok bizony több tízezer forintot spórolhattak meg, jellemzően inkább a CASCO biztosítás díjából.

És miért pont online?

Nincs is nagyobb öröm, mint halmozni az élvezeteket! És ha a kötelező biztosítás a CASCO-val együtt kötjük meg az interneten, az számtalan kedvezményt von össze. Azon kívűl, hogy e két biztosítás együttes megkötése már alapvetően nagy kedvezményt hoz, az interneten kötött biztosítási szerződések minidg olcsóbbak, így a kedvezményes összegből is kedvezmény születik. Egyfelől megspóroljuk magunknak a sorban való várakozás idejét, ezen kívül az ügyintézés fáradalmait, de ami nyilvánvalóan a legfontosabb, a minden szerződést ismerő kalkulátorok segítségével igen sok pénzt is a pénztárcánkban tarthatunk. Gyorsan, kényelmesen és rendkívül egyszerűen bemutatják, összehasonlítják a saját biztosítási igényünkre vonatkozó, teljesen személyre szabott ajánlatait a hazai biztosítóknak.

Mindezek mellett rengeteg kedvezményt is igénybe lehet venni az online felületeken. Ilyen például az online kedvezmény, kampánykedvezmény, kármentességi kedvezmény, hűség- és partnerkedvezmények, és még lehetne folytatni a sort.

Ezek a kedvezmények nagyon sokat változtatnak a biztosítás összegén, az alapdíjakat önmagukban nem is érdemes összehasonlítani, mert a számos kedvezmény közül nagyon valószínű, hogy valamelyikre, esetleg többre is jogosultak vagyunk.

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá!

Ön most vendégként fog hozzászólni. A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez kapcsolódik. Az alábbi közösségi fiókokkal be is tud jelentkezni:

Joomla SEF URLs by Artio