Biztosítók rangsora 2009-ben kis mértékben módosult, a gazdasági válság miatt a teljes biztosítási szektorban 7 százalékos díjbevétel visszaesést könyvelhettek el. Az Allianz Biztosító megőrizte piacvezető pozícióját, a teljes biztosítási piac 20,7 százaléka az övé, utána a Generali Biztosító következik 15,48 százalékos részesedéssel, 3. helyen a Groupama-Garancia Biztosító 10,55 százalékkal, majd az Aegon Biztosító 10,17 százalékkal.

A Generali Biztosító 4,8 százalékos díjbevétel csökkenése mellett is meg tudta erősíteni a második helyét, az éves díjelőírása 127,7 milliárd forint volt, azonban életbiztosítási területen 5,3 milliárd forintos bruttó új üzlettel megszerezte az első helyet.

A 2009. áprilisában az OTP Garancia Biztosító és Groupama Biztosító egyesüléséből létrejött Groupama-Garancia Biztosító mindössze 2 százalékos díjbevétel visszaesést könyvelt el, köszönhetően az életüzletág 1 százalékos növekedésének, amelyet a hagyományos és stratégia partneri viszonyban lévő OTP Bank bankbiztosítási teljesítménye alapján érték el.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a gazdasági válság ellenére a biztosítók magyarországon ellenállóbbnak bizonyultak a bankoknál, kisebb árbevétel visszaesést szenvedtek el.

 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Amit a P rendszámról tudni kell P rendszámot csak a jármű javítási idejére, illetve kísérlet, vagy kipróbálás céljából lehet igényelni...
Spórolja meg a kisebb koccanások, kátyú- vagy szélvédőkár javítási költségét! A személyautóra és kisteherautóra is köthető miniCasco biztosítás...
A baleseti adó elszámolásával kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatjuk Önöket. 2012. január 1-jétől adófizetési kötelezettség terheli mindazon...
Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2012. január 1-jétől díjmentes kiegészítő asszisztencia szolgáltatást nyújt az alábbiak...
Használt autó vásárlása esetén a gépjármű átírásához érvényes kötelező biztosítási szerződéssel kell rendelkeznünk. Sokszor okoz problémát, hogy...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2011 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat