Biztosítás fogalma

Biztosító és biztosított között létrejövő szerződés, amely egy előre meghatározott jövőbeni esemény bekövetkezése esetén a szerződés szerinti kártérítési összeget fizeti ki a biztosított részére, valamint a biztosított (szerződő) erre az időszakra díjfizetési kötelezettséget vállal.


Biztosíthatóság fogalma

Nem biztosítóható olyan biztosítási esemény, ahol az a veszteség mellett egyidejűleg nyereség elérésére is van módja az ügyfélnek, vagyis a tisztán üzleti, spekulatív, összetett kockázatok. Az ugynevezett tiszta kockázatok biztosíthatóak, amelykre teljesül mindegyik feltétel:

  • véletlenszerűség: előre nem látható, véletlenűl, váratlanul bekövetkező kár, amelynek okát és nagyságát a biztosító és biztosított nem tudja befolyásolni
  • egyértelműség: a kár bekövetkezése, mértéke, ténye a biztosító és biztosított részéreegyértelműen megállapítható
  • becsülhetőség: a lehetséges biztosítási kár nagysága megbecsülhető, mivel a díjszámításhoz szükséges
  • függetlenség: a bekövetkező káreset nem növelheti tovább a károk bekövetkezésének valószínűségét
  • gazdaságosság (nagyság): nagyon magas kárösszeg vagy kár bekövetkezésének gyakorisága esetén a veszélyközösség, illetve a biztosítás célszerűségét veszíti, vagyis ne haladjon meg egy ésszerűen finaszírozható összeget

Mire lehet kötni biztosítást?

Biztosító által elvállalat biztosítási kockázatra, amely jövőbeni váratlan és véletlen. Legfontosabb kockázatok: elemi károk (tűz, robbanás, villámcsapás, vihar, földrengés, árvíz, stb), casco, kötelező biztosítás, szállítmány, baleset, betegség.


Miért van szükség biztosításra?

Magánszemélyek és gazdasági társaságok esetében bekövetkező jelentős mértékű káresemény döntően befolyásolhatja az anyagi helyzetüket károsan, vagy a biztosítás egyfajta nyugalmat, biztonságot nyújt.

Mindenki számára - bár különböző mértékben - szükségük lehet biztosításra, mivel rendelkezünk gépjárművel, ingatlannal, céges vagyonnal, amelynek megóvása szükséges, nagyobb kár esetén pótlása nehézkes önerőből.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások automatikusan megjelennek, de moderátoraink módosíthatják-törölhetik azokat, amennyiben a hozzászólás sértő vagy nem a cikkhez, illetve témához kapcsolódik.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy biztosítási szerződéseikkel kapcsolatos kérdéseiket - a személyes adatok biztonsága érdekében - az ügyfélszolgálat oldalon megadott elérhetőségeken keresztül tegyék fel munkatársainknak. Az ilyen jellegű hozzászólásokat töröljük.

Hozzászóláshoz az e-mail cím megadása kötelező, de azt más nem fogja látni.


Biztonsági kód
Frissítés

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

enugyvedem.hu

Kötelező és CASCO biztosítás hírek

Miért utaznál egyedül, ha telekocsival akár 75%-ot spórolhatsz? A közlekedés egyik legkényelmesebb módja, ha autóval utazunk, hiszen...
Az évforduló dátumának ismerete és a pontosan befizetett kötelező biztosítási díj alapkövetelmény egy jól működő kötelező biztosítási...
Kormányrendelet-tervezet készült a közlekedési bírságok szigorúbbá tételére, amellyel tovább kívánják növelni a közlekedésbiztonságot és a...
A kötelező biztosítást váltók esetében - amennyiben új biztosítóhoz szerződtek - az új biztosító társaságnak egy központi nyilvántartási...
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 43.§ (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a PSZÁF közzétette a...

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Üzemanyagár-kereső

Hírfal.hu
Hírek RSS-ben: RSS
© 2012 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények - Bankkártyás fizetés tudnivalók - Oldaltérkép netmasters
stat